|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 8 találat | lapozás: 1-8 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Béres Margit 2002. november 6.Nov. 9-én ünneplik, hogy 75 éves a temesvári Ifjúsági Keresztyén Egyesület /IKE/. A 75 év történetét dr. Higyed István nyugalmazott lelkipásztor, egykori ifjúsági vezető foglalja össze. Szót kap Pintér Sarolta, aki 1927-ben alapító tagja volt az Ifjúsági Keresztyén Egyesületnek. Az IKE 1990-es újraindulásáról ifj. Tolnai István nagykárolyi lelkész idézi fel emlékeit. Béres Margit a belvárosi református egyházközség hitéletének és közösségének fáradhatatlan szervezője: presbiter, egyházmegyei világi főjegyző, a vasárnapi iskola vezetője, szenior IKE-tagként pedig a hagyományok továbbéltetésén, a fiatalok vallásos alapú szervezetének megerősítésén fáradozik. Temesváron az IKÉ-t 1927-ben Szabolcska László, a templomépítő papköltő Szabolcska Mihály fia alapította. Béres Margit 1947-től a szervezet politikai okokból való betiltásáig, 1956-ig volt az ifjúsági szervezet tagja. Az ő idejében hetenként többször is találkoztak a fiatalok a belvárosi bérpalota gyülekezeti termében. Az IKE újraszervezését Tőkés László szorgalmazta: az alakuló ülés 1990. június 18-án volt. /Szekernyés Irén: 75 éves a temesvári Ifjúsági Keresztyén Egyesület. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 6./2006. október 23.Temesváron október 21-én a magyar nyugdíjasok estjén Vetési Nándor színinövendék műsorával mementót állított az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékének. A vendéget köszöntő Béres Margit elnök a Kelet-Európán végigsöprő forradalmi megmozdulásokat méltatta. Vetési Nándor kolozsvári színinövendék – akinek legkedveltebb verse Szentkúti Ferenc Hősköltemény egy pesti srácról c. alkotása – emlékműsorával meghódította temesvári hallgatóságát. /(Sipos): Hiteles válogatás, avatott tolmácsolás. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 23./2007. április 16.Nem első alkalommal hívott meg avatott előadót, versmondót kulturális rendezvényére a Temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubja. Az április 14-én tartott irodalmi összejövetel mégis rendhagyónak számított, mert a meghívott előadók mellett, teljesen spontánul, a közönség soraiból is felcsaphattak versmondónak egyesek. Az irodalmi délutánon négy költő életével és munkásságával ismerkedhetett a közönség. Telegdy Gyöngyvér tanárnő bemutatta a mindinkább feledésbe vesző Tompa Mihályt, a még ismerősként csengő Arany Jánost, a kevésbé ismert Dsida Jenőt, valamint az édesapja meg a féltestvére révén a temesvári közönséghez közel álló József Attilát. A felsorolt költők életének ismertetését Czernák Ferenc, a meghívott lippai vendég, az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör tagja versekkel tette emlékezetessé. A rendezőt, Béres Margit ny. tanítónőt, a Nyugdíjas Klub elnökét áldozatos munkájáért méltán illette elismerés a megjelentek részéről. /(S.): Szép magyar versek, avatott előadásban. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 16./2008. május 19.Két könyvbemutató volt a hét végén Temesváron, a magyar nyugdíjasok klubjában. A rendkívül tevékeny tagság és vezetőjük Béres Margit a változatos szórakoztató programok közé művelődési rendezvényeket is befogad. Vámos-Gulyás Margit: Egy óvónő emlékei és riportok (Pardon Folyóirat Könyvkiadója, Temesvár, 2008) a nyugalmazott óvónő első könyve, egy küzdelmes életpálya tanulságait összegző írások fűzére. Kató Gizella jól ismert alkotója a városnak, mese- és elbeszéléskötetei, versei két nyelven is közkézen forognak. Legújabb könyve: Az ígéret (Eurostampa Könyvkiadó, Temesvár, 2008) eddigi műfajaiból többet is magába foglal. Először a rajzoló, zenélő édesapjára és költő férjére, Kató Sándorra emlékezett. /Szekernyés Irén: A tényektől a fikcióig. Két könyvbemutató a magyar nyugdíjasok klubjában. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 19./2011. április 20.Tíz év múlva.Egy hónap híján tíz évvel ezelõtt, 2001. május 18-án a Magyar �?jságírók Romániai Egyesületének akkori elnöke, Csép Sándor publicista, író félszáz meghívott jelenlétében vágta el a Nyugati Jelen temesvári szerkesztõségének avatószalagját. Jelentõs nap volt ez a Nyugati Jelen és a Temes megyei olvasók számára egyaránt - hiszen 2001 májusában, hála a szerkesztõség alapjait hosszabb ideje lelkesen és fáradhatatlanul építõ Sipos Erzsébetnek és Jánosnak, a Nyugati Jelen Temes megyében már jelentõs olvasótáborral rendelkezett. A korszerûen berendezett szerkesztõség a tíz év alatt nemcsak a szerkesztõségi tevékenységnek adott otthont, de számos rendezvénynek is, keretet teremtve a lap munkatársainak a szórványmagyarság kultúrájának, hagyományainak bemutatására, ápolására, a megmaradás és szülõföldön maradás ügyének erõsítésére. Sipos János, a temesvári szerkesztõség oszlopos tagja és egyben elsõ vezetõje - a fiatalabb kollégák szeretett János bácsija, akinek jó szavára, bölcs tanácsaira mindig lehetett számítani - ma már nem lehet velünk. Az évek folyamán a szerkesztõi és munkatársi gárda is változott. Böszörményi Szabolcs, Darida Zoltán, Demendi Ferenc, Jantó Petneházi István, Joó Imre, Laslavic Tímea, László Árpád, Lukic Andrea, Nagyálmos Ildikó, Nemeºan Enikõ, Ordodi Piroska, Pataky Lehel Zsolt, Pataki Zoltán, Pongrácz Mária, Sipos Erzsébet, Sipos János, Spânu Lucian, Szekeres Gábor, Szekernyés Irén, valamennyien hozzájárultak/nak a Nyugati Jelen és a temesi olvasók kapcsolatának elmélyítéséhez. Köszönet érte. �?s köszönet azoknak a külmunkatársaknak, szervezeteknek, intézményeknek, akiknek nevét hely hiányában ugyan nem tudjuk felsorolni, de hozzáállásukkal, munkájukkal partnereinknek bizonyultak/nak. Köszönet illeti a laptulajdonos Böszörményi Zoltánt, aki nem csupán a szerkesztõség megszületését tette lehetõvé - a lap Temes megyei terjesztésének ötlete is tõle származik -, de számtalan rendezvény, kulturális intézmény támogatásával segítette az itteni magyar közösséget. �?s nem utolsósorban köszönet illeti az Olvasókat, akik befogadták és megszerették a Nyugati Jelent, akikért az újság nap mint nap íródik, és akikkel reméljük - minden nehézség ellenére -, tíz év múlva is együtt ünnepelhetünk. **** A Csiky Gergely Állami Magyar Színház jóvoltából elõfizetõink ma ingyenesen tekinthették meg az Ájlávju címû musicalt. Az elõadás után kisorsoltuk a meghirdetett nyereményeket. A nyertesek: fõnyeremény: kétszemélyes wellness-hétvége a ceglédi Aquarell Hotelben - Bárányi Erzsébet, Temesvár - könyvcsomag: Szalai Sándor, Végvár; Bulényi Ferenc, Szentmiklós; Kardos Erzsébet, Temesvár; Gordán Magdaléna, Temesvár; Szûcs István, Szentmiklós; Béres Margit, Temesvár - színházjegy: Vince János, Temesvár; Kiss Sándor, Végvár; Zsamboki Erzsébet, Gátalja - egy-egy palack bor: Toth Anton, Végvár; Magyari László Erzsébet, Temesvár; Boér Dezsõ, Szentmiklós; Mike Klára, Temesvár; Nyeste János, Zsombolya. Az ünnepségre és az elõadásra holnapi lapszámunkban visszatérünk. Nyugati Jelen (Arad) 2015. március 14.Tartásos megemlékezés a győrödi 1848-as obeliszknélA győrödi 1848-as honvéd emlékműnél március 13-án, pénteken került sor a Bartók Béla Elméleti Líceum diákjai, a Temesvári Nyugdíjasok Klubja és a helyi RMDSZ közös megemlékezésére. A méltóságteljes ünnepségen részt vett Molnár Zsolt parlamenti képviselő, Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke, Fazakas Csaba református esperes, az RMDSZ művelődési alelnöke, Varga István, a gyárvárosi RMDSZ elnöke, valamint a történelmi egyházak képviselői, a Bartók Béla Elméleti Líceum pedagógusai és diákjai, a magyar Nyugdíjasklub és a Losonczy István Hagyományőrző és Sportegyesület tagsága. Ünnepi köszöntője során Halász Ferenc RMDSZ-elnök arra emlékeztetett, hogy a Gyárvárosi Selyemgyár egykori telkén emelt honvéd obeliszk az első temesvári 1848-as emlékművek közé tartozik, amelyet 1894. november 1-jén avattak fel Telbisz Károly akkori polgármester, Geml József főjegyző és más jeles személyiségek jelenlétében. Halász Ferenc megemlékezett március 15-e rendszerváltás utáni első szabad megünnepléséről, amelyre éppen 25 esztendővel ezelőtt került sor Temesváron, de a marosvásárhelyi „fekete márciusról” is, amelynek szintén 25. évfordulója van az idén. „Az a tény, hogy Aradon nemrég meggyalázták a Szabadság-szobrot, azt mutatja, hogy 167 év után is harcolnunk kell a szabadságunkért és a nemzetiségi jogainkért” – mondta Halász Ferenc, aki külön megköszönte a Nyugdíjasklub tagjainak és a gyárvárosi RMDSZ képviselőinek, hogy gondozzák az RMDSZ által 1996-ban felújított emlékművet. Gazda István, a gyárvárosi Új Ezredév református gyülekezet lelkipásztora ünnepi köszöntőjében így fogalmazott: 1848 fő tanulsága, hogy a közös nemzeti célokért egymástól minden szempontból különböző személyiségek össze tudtak fogni. „A közös célok mentén létrejövő nemzeti egység hozhatja el ma is a marosvásárhelyi orvosi egyetem önálló magyar karának és az önálló állami magyar egyetemnek a létrehozását, valamint a háromszintű autonómia megvalósulását” – mondta Gazda István. Kapor János, a Millenniumi templom plébánosa arról beszélt, hogy a számban megfogyatkozott bánsági magyarok hisznek és tenni is akarnak a megmaradásukért, ezt igazolják évről évre a március 15-ei megemlékezések. A Magyar Nyugdíjasklub nevében Béres Margit elnök a Temesvári Hírlapban a magyar forradalom 60. évfordulóján, 1908-ban megjelent cikkből idézett, amikor még voltak élő tanúi a magyar szabadságharcnak. A Bartók Béla Líceum VII. B. osztályának tanulói alkalomhoz illő, tartásos műsorral emlékeztek meg az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 167. évfordulójáról. Szilágyi Borbála és Pál Krisztina felkészítő tanárok irányításával a diákok Petőfi-verseket szavaltak, Kossuth-nótákat énekeltek, hegedű kísérettel, büszkén és öntudatosan. A Szózat elszavalása után a megemlékezés résztvevői elhelyezték az emlékezet koszorúit a honvéd obeliszken, majd közösen elénekelték nemzeti imánkat. Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 167. évfordulója tiszteletére szervezett Temes megyei és temesvári megemlékezések március 14-én, szombaton és március 15-én, vasárnap folytatódnak. A főünnepségre vasárnap délután 4 órától a szabadfalui Petőfi-emlékműnél kerül sor, majd este 6 órától a Mindvégig című ünnepi díszelőadásra invitálják az emlékezőket az Ifjúsági Házba. Pataki Zoltán nyugatijelen.com Erdély.ma 2016. április 9.Tavasszal születettA Temesvári Magyar Nyugdíjas Klub évfordulóhoz érkezett, a 17. születésnapjához, és Béres Margit, aki annak idején életre hívta, odaadóan bábáskodott mellette, és azóta is gondoskodik róla, így nyilatkozik: – Csak egy maréknyian voltunk abban a kirándulókat szállító buszban, amikor felvetődött a gondolat: jó nekünk együtt lenni, tegyük ezt gyakrabban, találkozzunk hetente. Csakis jó származhat abból, ha mi, nyugdíjasok, közelebb kerülünk egymáshoz, anyanyelvünkön jókat beszélgetünk, együtt szórakozunk, hogy érezzük: összetartozunk. És az ötletet tett követte. A kör pedig egyre bővült. Ma nyugdíjas klub néven ismernek bennünket, már akik ismerni akarnak, és nem legyintenek ajkbiggyesztve arra a szóra, hogy „az öregek”. Pedig tudni kell, hogy az öregek sohasem mondanak nemet, nem maradnak el a közös magyar rendezvényekről, tudnak lelkesedni, tapsolni, és amikor eljön az ideje, szavazni is! Az eltelt 17 évben jutott öröm is, üröm is, de ma is kitartunk egymás mellett. Érdemes volt dolgozni, és érdemes mindaddig, amíg ketyeg az óránk... Vaskos dossziét őrizget Béres Margit, benne névsorok, dátumok, újságcikkek, fényképek, mert a klub elnöke pontos munkát végez. Nemrégiben valaki azt mondta neki: Lassabban a testtel. Nem való már idős korban próbára tenni az erőt, gondozni a győrödi magyar honvédemlékmű környékét, mert megerőltető munka az. Végezzék a fiatalok. Erre az elnök válasza: – Mi örökbe fogadtuk az obeliszket, mert akiknek az emlékét őrzi, a mieink. Vállaltuk, nem testáljuk másra. És az idei március ott találta őket szerszámmal a kézben, irtották a gazt, 15-én pedig ott koszorúztak a tisztséget viselő emlékezők mellett. Sőt, a kokárdát is feltűzték egyesek, mondván: vér vízzé nem válik. A vizet üvegcsében tartogatták zsebükben a nyugdíjas „legények”, mert locsolkodás nélkül nem igazi a húsvét a klubban. De hogy ehhez meglepetés is társult, azt csak a beavatottak tudták jó előre: Kabát László, Kókai Antal és Varga Pál, akik vállalkoztak a játékra és vérbeli műkedvelőknek bizonyultak. Nótacsalogató, legényvallató volt a címe az összeállításuknak, s az őket vallató kérdésekre nótákkal válaszoltak a szereplők. A szellemes, humoros párbeszéd nagy tetszést aratott a nézők körében, sőt, maguk is bekapcsolódtak a nótázásba, ami igencsak felsrófolta a jókedvet. A tavasz ígéretes programját, a Magyar Költészet Napját idén is a szép szó dicsérete jellemzi a nyugdíjas klubban. József Attila születésnapja ünneplésre hangolja a tagságot annál is inkább, mivel hozzánk közel álló, kortárs, József Attila-díjas költő, Böszörményi Zoltán Megmaradni című költeményét szólaltatják meg a verskedvelők. „Őseim téglái a szavak. Belőlük építkezem, suttogom, pedig kiáltanom kéne, ébressze szavam hazámat, e szelíd vidéket, kitartásra biztasson, téged is, aki még érted a magyar szót: megmaradni, ez a küldetésünk, megmaradni mindenáron, mint soha nem múló fény kése az éjben.” Ízlelgetni, értelmezni, továbbgondolni kell a sorokat, és kimondva meg kimondatlanul odaállni a költő mellé, hisz a szavaiban feszülő gondolat az unokákat nevelő nagyszülőknek is üzen. A naptár figyelmeztet: a nyugdíjas klub 17. születésnapja egybeesik az anyák napjával, és e kis közösség naplójába újabb fényképek és bejegyzés kerül, igazolva a megmaradást. Sipos Erzsébet Nyugati Jelen (Arad) 2016. szeptember 23.„Áldás a béjövőre, béke a kimenőre”Hol járt a nyáron? Mit látott, mit hallott, milyen élményekben volt része, mit hozott emlékként magával, amit szívesen megosztana velünk? Kinek ami a szívén, az a száján. Aki e felkérést megfogalmazta, haza beszélt, vagyis a magyar nyugdíjasklub programjára gondolt, ahol sohasem lehet üresjárat. Az elnöki tisztség ugyanis arra sarkallja Béres Margitot, hogy gondoskodjon megfelelő heti témáról, legyen annak sava-borsa. Ezen aztán szépen megosztoznak a jelenlévők, mert az érdeklődés, a kíváncsiság nem kopik meg az évek múlásával. És mert a klubtagok között vannak olyanok, akik itt születtek, ezt a vidéket vallják otthonuknak, de vannak olyanok is, akik a Kárpátok öleléséből költöztek a síkságra, érthető hát, hogy sok újat tudnak nyújtani egymásnak. Olasz Ilona ezen a nyáron a Hargita aljából hozott ajándékot magával: Kovács Piroska író két könyvét. Egyik az Orczád verítékével címet viseli, a másik székelykapuk Máréfalván címmel jelent meg, gazdag képanyag illusztrálja, közkincsnek minősíthető, hisz a magyarok millióihoz szól. S mert a mi vidékünkön nem forog közkézen e kötet, Olasz Ilona jóvoltából belelapozhatunk a nyugdíjas közösség épülésére. „Máréfalva esetében már a település nevével is gondban vagyunk. Nem szokványos név. Találgatásokra ad lehetőséget. A népi rege meséje szerint „Már e falu!” elismerő felkiáltásból alakult. Más vélemény úgy tartja, hogy egy Máré nevű vitézről kapta a nevét, csakúgy, mint a falu határában lévő Márévára.” Földrajzi fekvéséről pedig ezt tudhatja meg a magunkfajta érdeklődő: „Máréfalva ma Hargita megye Fenyéd községéhez tartozó falu. A Keleti-Kárpátoktól nyugatra, a Hargita-hegység és az Erdélyi-medence találkozásánál, a vulkáni plátó szélén helyezkedik el, a Székelyudvarhely–Csíkszereda közti útszakaszon. A fenti sorok azonban csupán eligazításul kívánnak szolgálni. Amiről szólni, amit közelebb hozni akartak Temesvárra települt székely nyugdíjas társaink, azok a székelykapuk, amelyek párjukat ritkítják. „A faragott kapuk a közösség élni akarásáról beszélnek, nemzeti önazonosságunk üzenethordozói” – írja a könyv szerzője. És folytatja: „Az 1567-ben készült Portajegyzékben tizenkilenc kapuval szerepel a település.” Az idő azonban nem állt meg. A kötetből megtudjuk, hogy Máréfalva római katolikus plébániája régi, 1645-ben már Szentegyháza volt. Egy püspöki irat szerint „Rákóczi György alatt alapították amint azt a régi szentegyház tornyának kövére vésett neve bizonyítja.” A mai temploma 1772-ben épült, védőszentje Szent Imre herceg. A falu néprajzi nevezetessége a galambdúcos székelykapu. Az eredeti helyén élő közel 100 sima kötött kapu és a 97 faragott kapu népi építészeti örökséget képvisel. A galambdúcos székelykapu a fafaragó népművészet igazi remeke, a székely ember fába vésett oklevele. A Székelykapuk Napján tartott tanácskozáson Hargita megyei néprajzosok, muzeológusok, kapufaragók részvételével úgynevezett Kapufórum jött létre, amely szeretne segíteni abban, hogy a kapufaragó művészet megőrizze lényeges jegyeit, ne váljék cifrálkodóvá – adják hírül a könyv sorai. Nem titok, hogy a székelykapu nem kis anyagi áldozatot követel. Komoly munka, hozzáértés, szív kell az elkészítéséhez, és sokféle szerszám: harcsafűrész, rámás fűrész, simító fejsze, kézi bárd, kézi gyalu, fakalapács, mintázó vésőkészlet, mérőeszközök, fúrók, kapcsok, és ezzel még nem soroltuk fel valamennyit. Bár manapság már sokat segítenek a gépek, a villanymotor, de így sem olcsó mulatság a székelykapu felállítása. (Egy faragott nagykapu ára a 90-es években a 4 millió lejt is meghaladta, idejében pedig 40-45 napot vett igénybe.) A fa kiválasztásáról a kapufaragó mester döntött. „Előbb megnézem az anyagot. Ha olyan, akkor nem vállalom. Erőst bogos fából és különösen cserefából nagy dolog azt kidolgozni. Háromszor annyit dolgozik az ember, mégis kivitele nem az a finom tölgyfáé. Igaz, nem tart annyi ideig, mint a cserefa, de az is kitart kétszáz évet, ha gondozzák” – mondja Dávid Mózes, az adatközlő. A díszítésről pedig így nyilatkozik: „Ügyelek, hogy ne térjek el a hagyományostól. Bennem az a tudat van, hogy amit én megfaragok, azt nem szégyellem, az az én saját munkám. A nevemet is ki merem írni a kapura. ... Nem szép az, ha túlságosan elaprózzák a színözést, összevissza tarkabarkázzák.” Más szóval, a hagyományőrzésnek megvan a maga tízparancsolata, és ebből nem engednek. A faragott kapuk fajtájukat tekintve különbözők és Európa tájain is fellelhetők. De térjünk vissza Máréfalvára, ahol minden székelykapuról ez olvasható: „Isten segedelmével építtette…” Az emberbaráti szeretetnek és tiszteletnek pedig ekként adnak hangot a kapufeliratok: „Isten hozott – ha mész – Isten veled”, „Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a gonosz embert furkósbottal várja”, „Térj be hozzánk, vándor, ha erre visz utad, ha jó a szándékod, itt szeretet fogad”, „Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez – testvér – ne légy hűtlen soha”, „Ha e zajló nagy világban baj és bánat kerget, jószándékú szívvel mihozzánk betérhetsz”, „Házad lehet bárhol, de hazád csak itt”. Lehetetlen megilletődés nélkül hallgatni a sok vihart megélt székely ember kőbe vésett, fába faragott üzenetét, és közben elismeréssel nyugtázhatják a mi vidékünkön élők, hogy bánsági falvainkban és tágas régiónkban is fellelhetők már a faragott székelykapuk. Mert nem csak az emlékét hozták magukkal az ide települtek, hanem a hagyománytiszteletet és a hozzáértést is. Gyökeret eresztettek a székelykapuk errefelé is, köréje gyülekeznek ünnepekkor és falunapokon mindazok, akik a megmAradást s a folytonosságot látják benne. Kapuállító című versében Magyari Lajos így vall erről: „…mert én marasztom az elmenőt, vigyázom nagyon a megjövőt. Nyárra ősz, tél hull az őszre… „Áldás a béjövőre, béke a kimenőre.” Sipos Erzsébet Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-8
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
